Translated into Hungarian by Anita Estes.

Hat héttel Annika születése után jöttem rá, egy pénteki napon. Annikának megint vigasztalhatatlan sírásrohama volt, kólikája miatt. Kb. 45 percig sírt. Az én vigasztalhatatlan sírásom 3 óráig tartott. Hülyén hangzik, ha azt mondom, nem tudtam, hogy szülés utáni depresszióban szenvedek, de így van. Azt hittem, ez csak az alváshiány, mert soha nem alszom két óránál többet egyhuzamban éjszakánként. A szociális elszigetelődés, mert nem megyek sehova, mivel Annika ordít az autósülésében. Ez csak szomorúság, mert a gyerekemnek fáj valamije és semmit sem tehetek érte. Ne aggódj, hallottam mindenkitől, ez csak kólika, majd kinövi. Három és fél hónappal később megvolt a diagnózis, reflux. Közben mi szenvedtünk, ő szenvedett, hallottunk mindenféle nevelési tanácsot jó szándékú barátoktól és idegenektől, akiknek a babái mind „jobbak” voltak a mienknél.

Valahogy nem jöttem rá, amíg meg nem csináltam egy mini kvízt egy babás oldalon. Szülés utáni depressziód van, ha… és minden egyes kérdésre igennel feleltem.

És akkor megijedtem.

Mi lesz, ha nem tudom ellátni a lányomat? Tudnám bántani? (Kérdezem magamtól miközben átölelem, ölben hordom és nyugtatom és szoptatom és dédelgetem őt egész éjjel, egész nap.)

Babák, akiknek az édesanyja szülés utáni depresszióban szenved, nagyobb kockázatnak vannak kitéve xy dologra, mondják. Ó Istenem, még egy dolog, ami miatt aggódhatok.

Hála Istennek a szülésznőmért. Jason könyörgött, hogy mondjam el neki a kéthónapos vizitnél, mi van velem. És hála Istennek, hogy az idő nem áll meg. Miután megtudtuk, hogy refluxa van és kezelték, Annika jobban aludt és feltűnően kevesebbet sírt. Aztán megtanult felülni. Egy naposabb helyre költöztünk és befejeztem stresszes vizsgáimat. Mintha nagyon régen lett volna, hogy kis egyszobás lakásunkban ültem és órákig zokogtam.

Ez egy szörnyű élmény volt, de most, hogy már túl vagyunk rajta, örülök, hogy megtörtént. Tudom, mit éreznek a szülés utáni depresszióval küzdő anyák. Megértem milyen érzés, hogy beteg a gyereked és milyen szörnyű és ijesztő és tehetetlennek érzed magad.

Felismerem, mikor kólikás egy csecsemő és mikor nem kólika. És biztosan fel tudom ismerni és kezelni a szülés utáni depresszióban szenvedő anyákat.

Ezek az érzések mind a felszínre törtek idén Annika egyéves születésnapján. Azt hittem újra át tudom élni azt a csodálatos érzést, amit születésekor tapasztaltam. Inkább majdhogynem élete első három hónapját gyászoltam, egy nagyszerű szülés nem egyenlő egy jó szülés utáni élménnyel, mint ahogy megtapasztaltam.

Ezért most ezeket kívánom.

Bárcsak visszakaphatnám azt a három és fél hónapot. Bárcsak újra átélhetném és helyrehozhatnám.

Bárcsak mondta volna valaki nekem, hogy nem az én hibám. Bárcsak az orvosi tanulmányaim áttörtek volna a szülés utáni ködön, amiben voltam és emlékeztettek volna micsoda hormonális pokol van szülés után.

Hogy a babám létfontosságú tápanyagokat és zsírsavakat kapott kilenc hónapig és továbbra is fog, amíg szoptatom, és sajnos ez is hozzájárult a problémához.

Hogy a progeszteron a terhességem alatt olyan volt, mint a válium, így úgy éreztem magam, mint egy kábszeres, aki elvonón megy át.

Bárcsak mondta volna valaki, hogy ne érezzem magam hibásnak.  Ez nem valami terhesség előtti vagy alatti rossz döntés miatt van. Ez nem azért van, mert nem vagyok elég erős vagy elég egészséges vagy elég okos vagy elég gazdag.

Nem azért volt, mert a testem kudarcot vallott.

Bárcsak mondta volna valaki, hogy nem szégyen segítséget kérni. Bárcsak az egyik természetgyógyász barátom mondta volna, hogy nincs abban semmi rossz, ha beveszek egy gyógyszert, amikor tényleg szükség van rá, és attól még nem leszek rosszabb ember, beteg, vagy orvos.

Bárcsak találtam volna egy jó tanácsadót, vagy egy másik anyát, aki szintén keresztülment ezen. De aztán azt is kívánom, hogy bárcsak lett volna energiám, hogy próbáljak találni valakit. Bárcsak megfogadtam volna a húgom tanácsát és elmentem volna egy anya klubba.

Bárcsak kértem volna tanácsot, ahelyett hogy arra várok, az emberek önként adják. Mégis, bárcsak jött volna el hozzám valaki étellel, hogy tartsa síró gyerekemet, hogy végre lezuhanyozhassak.

Bárcsak mondta volna nekem valaki, hogy jó anya vagyok. Valójában, azt hiszem a saját anyám mondta. Bárcsak meghallottam volna.

Bárcsak egy másik anya, aki szülés utáni depresszióval küzd, tanulhatna az én kívánságaimból. Bárcsak az anyák közössége megtanulna támogatni egymást és az Isten szerelmére, bárcsak ne ébresztenénk bűntudatot egymásban minden kis hülye dolog miatt.

Kívánom és remélem, hogy a következő könnyebb lesz. Kérlek, Istenem, kérlek.