Translated into Hungarian by Anita Estes.

Lehetséges egy nap kétszer kudarcot vallani?

Ráförmedtem a nagyobbik gyerekemre, mert szétszórta a sütit a tiszta padlón. Arca eltorzult, megsértődött. Amint mogorván felporszívóztam a morzsákat, felötlött bennem, hogy én most szó szerint morzsák miatt mérgelődöm.

Kudarc! Kudarc! Kudarc! – kiabálta fejemben egy durva hang.

Mire a fiúk délutáni alvás ideje eljött, alig vártam, hogy a szobájukban legyenek. Az én kissé fojtott hangú ˝Aludj jól kicsim!˝-re 3 évesem egy vidám sziával intett vissza. Ő már megbocsátott nekem a kiabálásért. Csak én nem bocsátottam meg magamnak. Most csendes suttogásként járt a fejemben a kudarc, kudarc, kudarc.

Teljesen legyőzve ültem le az asztalhoz, kapcsoltam be a laptopot és az első dolog, amit olvastam, tisztára fejbe vágott. Miért nem hagyjuk, hogy a gyerekek is ugyanazt érezzék, mint mi felnőttek? Miért ne lehetne rossz napjuk? Miért ne lehetnének nyűgösek?

Nem adtam meg a lehetőséget a fiamnak, hogy ember legyen. Elvárásokat halmoztam rá, a saját mértékeim szerint. Nem engedtem, hogy csak egy három éves gyerek legyen. Én viszont egész reggel goromba voltam. Panaszkodtam, sopánkodtam, kiabáltam és kimutattam a nemtetszésem. Én viselkedtem úgy, mint egy kisgyerek, akinek rossz napja van.

Később aznap egyedül voltunk. Letelepedtünk csendesen, én hogy írjak, ő pedig rajzoláshoz.

Aztán megállt, megfogta a kezem, mama, mondta és felmászott az ölembe.

Amint elsőszülött gyermekemet tartottam az ölemben, fejével a vállamon, úgy tűnt lábai meghosszabbodtak, akárha egy éjszaka alatt. Azok az idők jutottak eszembe, mikor még rajtam aludt, kis feje a szívemen, lábai összehúzva a hasamon. Ahogy belélegeztem illatat, és fogtam a kezét, ami nagyobb volt, mint emlékeztem, nagy bizonyossággal két dologra jöttem rá: fiam megmutatta nekem, hogy feltétel nélkül is szerethetünk valakit, az összes hibájával együtt és hogy az idő nem az én oldalamon áll.

Az idő egy tolvaj. Ellopja a perceket és órákat, miközben gyermekeink elméje növekszik, tagjaik hosszabbodnak és függetlenségük virágzik.

Az idő egy hazug. Azt mondja, hosszúak a napok, mert az idegeink kopnak, a kedvünk pedig néha a legkisebb dolgok miatt romlik el.

Az idő fondorlatos. Elrejti előlünk az apró pillanatokat, amik valódi örömöt hoznak, rámutatva kisebb hibáinkra.

Mikor azt kívánjom, hogy bárcsak gyorsabban menne (Alig várom, hogy ki tudja törölni a saját fenekét! Alig várom, hogy végre békén hagyjanak a fürdőszobában!), azzal az időt az ellenségemmé tettem.

Idő, sajnálom. Lassíts egy kicsit, legyünk újra barátok. Szükségem van mindenre, amit adhatsz és ígérem, nem pazarlom el egyetlen percedet sem.